Néprajzi játéktanulmányok

A gyermek a nemzet jövõje s nagyrészt rajtunk áll, ezen jövõt a jelennél jobbá, szebbé tenni. Ehhez pedig a lelkes jó példa, a nevelés és tanítás egyéb tényezõin kívül a gyermekek foglalkozásának jótékony befolyásolása s így játékainak ismerete is szükséges½ – írja 1903-ban Hathalmi Gabnay Ferenc, a magyarországi gyermekjátékkincs egyik neves gyûjtõje. Ezzel a mondással magam mint gyakorló szülõ nagyon egyetértek, s ezért üdvözöltem örömmel a Kriston Vízi József szerkesztette, Közös nyelv címmel megjelent könyvet, amelybe a huszadik század elejének legfontosabb néprajzi játéktanulmányaiból gyûjtött egy kötetre valót. A közös nyelv, amelyet a könyv címe jelez, természetesen a játék, amely tevékenység talán már az emberré válás óta jelen lehet az ember életében, de alaposabban kutatni, dokumentálni csak a tizenkilencedik század közepén-végén kezdték. Érdekes például rácsodálkozni arra, hogy a ma is használt hintáztatós mondókák milyen régi idõkbõl származnak, vagy arra, hogy a ma már kiveszõfélben lévõ játékoknak milyen sokféle, tájegységenként eltérõ változata létezett. Az ebben a könyvben összegyûjtött tanulmányok jóvoltából ugyanis egymás mellett láthatjuk a fõvárosi, a bácskai, a Göcsej vidéki, gyulai, illetve palóc és barkóföldi gyermekjátékokat, sokszínû képet kapva így a száz-százötven évvel ezelõtt Magyarországon élõ gyerekek életérõl. A szerkesztõ, Kriston Vízi József bevezetõ tanulmányában pedig átfogóképet ad és a kor összefüggéseibe helyezi el a tanulmányok szerzõit, felvillantva munkásságuk egy-egy kiemelkedõ pontját. Gyûjtésének és a könyv megjelentetésének nem titkolt szándéka, hogy ezáltal ihletõ olvasmányt és példatárat kínáljon a mai olvasó – szülõ, pedagógus stb. -számára. (Pont Kiadó)