• By -

Rabszolgagálya, gladiátorjáték, mézes bor

Az itt bemutatandó négy személyt elsõsorban az ókori történelem szeretete köti össze. Mindannyian magas színvonalon mûvelik szakmájukat, hobbijukat, így lehetnek lelkes tanítói – a szó tágabb értelmében – a velük kapcsolatba kerülõ gyerekeknek, felnõtteknek. Krizbainé Szabó Éva a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságán dolgozik múzeumpedagógusként, immár közel három évtizede. Lantos Kecskés András lantmûvész, a Pro Musica Antiqua Hungarica D. Egyesület alatt mûködõ Kecskés-együttes megalapítója és vezetõje. Horváth ½Indián½ Pál atomfizikai vegyésztechnikus, civilben az Óbudai Sportegyesület elnöke és a rómaiparti ½rabszolgálya½ megépítõje. Keczkó Szabolcs pedig az 1994-ben alakult Collegium Gladiatorium Kulturális Hagyományõrzõ Egyesület vezetõje.
– Honnan az indíttatás az ókor iránti rajongásra?
LANTOS KECSKÉS ANDRÁS: A mátraaljai Pásztóról származom, ahol Rajeczky Benjámin volt a gyóntatóatyám. A gregorián zene nagy kutatójaként fedezte fel többedmagával az egyik 1420 táján leírt többszólamú kódexet. Fantasztikusan sokrétû egyéniség volt, és nagyszerû prédikációira öröm viszszaemlékezni. Tulajdonképpen õ oltotta belém a régi zene iránti rajongást is. így lettem 1970-tõl 1975-ig a bécsi Zeneakadémia hallgatója, ahol 1975-ben diplomáztam mint gitár- és lantmûvész.
KECZKÓ SZABOLCS: Én is olyan emberek hatására lettem ½gladiátor½, akik magukkal ragadóan tudták átadni az ókor szeretetét. Bár azt hiszem, mindenki, aki ilyesmire adja a fejét, valamiféle harcmûvészeti hajlammal születik, azután sokáig keresgél: én is elõször karatéztam, majd csatlakoztam egy másik hagyományõrzõ csoporthoz. Ezután a társaimmal megalapítottuk a saját egyesületünket. Mindenkinek megvan a saját szakmája (én például biztonsági õrként dolgozom egy egyetemen, de edz velünk állatorvos, szemorvos, mûszaki fejlesztõ, postáskisasszony, illetve több egyetemista is), és mindenkinek megvolt az ókoron belüli saját érdeklõdési területe. Rekonstruáltuk egy ókori gladiátoriskola (ludus) szerkezetét, az ott zajló munkát, az erõnléti és harci edzéseket, és a küzdelmekre való felkészítést. A fegyverek és páncélok korhû elkészítése is komoly kutatómunkát igényelt, jóval nehezebb és izgalmasabb feladat volt azonban a kiképzés menetét és az egyes fegyvernemek harci technikáit újrateremteni, hiszen ezekrõl alig maradt fenn adat. A jellegzetes mozdulatokat a dombormûvekrõl és mozaikokról lestük el, de a rekonstrukcióhoz felhasználtuk a keleti küzdõsportok, a középkori kardforgatás, sõt a sportvívás egyes elemeit is.
Jelenleg heti két alkalommal tartunk edzést. Az iskolában a képzést a legtapasztaltabb gladiátorok, a magisterek, azaz oktatók irányítják. Az amfiteátrumok hat legnépszerûbb fegyvernemét (lándzsás, hálós-szigonyos, kizárólag hálós ellen küzdõ nagypajzsos, nagypajzsos, kispajzsos, kétkardos) képezzük, ezek közül minden újonc érdeklõdésének és testalkatának megfelelõen választhat.
Edzõtáborunkat 1995 óta minden nyáron megrendezzük. Itt kilenc nap intenzív edzés vár a harcosokra, köztük olyan gyakorlatokkal, amelyekre tornateremben nincs lehetõség (íjászat, lándzsahajítás, nagy szabadtéri csaták, éjszakai edzés). Az erõpróbákon túl mindennap elõadásokat is hallgatunk, többnyire az ókor történelmének, kultúrájának, hadmûvészetének valamely területérõl.
KRIZBAINÉ SZABÓ ÉVA: AZ én indulásom is a nagyszerû gimnáziumi történelemtanáromnak köszönhetõ, aki sok humorral adott át jól megválasztott, érdekes információkat, ami után már a száraz tényeket is szívesen tanultuk. Összefüggéseket fedeztetett fel velünk, és gondolkodásra késztetett.
Én is azt tapasztaltam múzeumpedagógusi munkám során, hogy a gyerekeket egyre kevésbé lehet lekötni száraz tényekkel. Ezért mindig is törekedtem a komplexitásra, a helytörténet régészettel való ötvözésére, a különbözõ mûvészeti ágak, zene, irodalom, képzõmûvészetek bevonására, hogy ezáltal a gyerekek megláthassák milyen élet is zajlott egy adott korban azon a területen, ahol õk laknak. Nyári táborainkban már igyekeztünk ezt megvalósítani, zene szól a kézmûves foglalkozások vagy a szerepjátékok részeként. Persze, egészen más az, ha élõ ember zenél antik hangszerekkel, eredeti római szabásminta alapján varrt tógás lányok kínálják a mézes bort vagy az Apicius receptjei alapján elkészített falatokat, esetleg megelevenedik a gladiátorok küzdelme vagy akár egy ½rabszolgályán½ hajózunk a Dunán.
HORVÁTH ½INDIÁN½ PÁL: AZ én munkámat is nagyon meghatározzák azok az élmények, az a szeretet, amelyet félig idegen emberektõl kaptam. Az indián név is úgy ragadt rajtam, hogy egy ifjúkori táborban a Winnetou és más regények nyomán indián módra táboroztunk és ismerkedtünk a természethez közelebb élõ népek erényeivel: a szótlansággal, kitartással, tûrõképességgel. Ebbõl a táborból megváltozva jöttem haza. Kenus táborainkban megfigyeltem, hogy a gyerekek elsõsorban ezekben a természetközeli pillanatokban a legfogékonyabbak az élet nagy kérdéseire. Például a lakatlan szigeten való csillagok alatti éjszakázás közben születnek a legjobb beszélgetések. A gyerekek ilyenkor megérzik, hogy õk fontosak valakinek, figyelnek rájuk, helyük van valahol.
LANTOS KECSKÉS ANDRÁS: Immár huszadik éve tartjuk a Közép-Európai Régizene Nyári Akadémiát, ahol a fiatalokkal közösen fedezzük fel a környezõ országok zenekincsét, a lengyel, a horvát, a szlovák zenekapcsolatokat. Az eddigi felfedezéseink már hanghordozón is hallhatók. A júliusban Siófokon megtartott nyári akadémia után augusztusban háromezer ifjúval együtt Verõcemaroson ismerkedtünk a régi zenével. De nemcsak a nyári táborokban igyekszem a régi zene és régi hangszerek iránti rajongásomat átadni, hanem év közben a dunaharaszti és a visegrádi iskolában tanítok klasszikus gitárt. Néha beviszem ezeket a régi hangszereket felüdülésképpen. A régi hangszereket más technikával kell megszólaltatni, a klasszikus gitáron, ugye, hat húr van, de vannak lantok 25 húrral is, az már egészen bonyolult. Persze még ugyanazt a hangszert is máshogy szólaltatják meg Kínában, Burmában vagy Perzsiában.
– Már sok szó esett arról, hogy a képek, ábrázolások milyen nagy segítséget jelentenek a régi tárgyak rekonstruálásában. A gálya hogyan készült, segített-e valaki az építésben?
HORVÁTH ½INDIÁN½ PÁL: Amikor a III. kerületben a Római-partot képviselõ tanácsnok lettem, valami maradandót akartam alkotni. Egy olyan hajót, amely nem borul fel, hogy így a kenuzni nem tudókkal is megismertethessem a vízi élet szépségeit. Ezért elsõ utam az Aquincumi Múzeumba vezetett, ahol nagyon barátságosan fogadtak, és ahol a bemutatott kincsek között egy féldombor-mûvön ábrázolt hajó ragadta meg a képzeletemet, amelynek még neve is volt. így alkottam meg itt a telepen ezt a gályát. Idõközben bekapcsolódott a múzeum egyik hajózást szeretõ munkatársa, akivel õrületes vitákat folytattunk, hogy a hajó szép is legyen, korhû is, de megfeleljen a legszigorúbb hajózási és biztonsági feltételeknek.
A pedagógus dolga, hogy egy vízitelepen olyan hangulatot tudjon teremteni a példájával, hogy az egymás segítése legyen a fontos. Nálunk a jóból elõször a kicsik és a lányok kapnak, aztán a fiúk, majd a kormányosok, legvégül pedig én. A hajók cipelésénél is az összefogásra buzdítom õket, így a régiek mára már megtanulták, hogyan tegyék a dolgukat. Mindig örömmel látom, hogy a tanítványaim mennyivel ügyesebbek, talpraesettebbek, azaz felnõttesebbek egy-egy túra végére. S ahogy figyelem az idejárok sorsát, akad köztük olyan, aki bár az általános iskolából kimaradt, mára már behozta a lemaradását, s most fõiskolára készül.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *.

*
*
You may use these <abbr title="HyperText Markup Language">HTML</abbr> tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

FEL