PUBLIKÁCIÓK

AZ ALAPÍTVÁNYRÓL
PROJEKTEK
Szakembercserék
Konferenciák/Műhelyek
Uniós projektek
Publikációk
Online kérdőív
Módszertani könyvek
Könyvtár
Tanácsadás
HÍREK, AKTUALITÁSOK
INTERAKTÍV ÖTLETEK
HASZNOS LINKEK
ENGLISH

Partnereink:
IT partnerünk:
CENTER.HU Kft.


Az Alapítvány működését 2006 és 2010 között az NCA támogatta.
Studio1 Kft.

Rabszolgagálya, gladiátorjáték, mézes bor
[ 2004-01-16 - Köznevelés - MISZNÉ KORENCHY ANIKÓ ]
 
Az itt bemutatandó négy személyt elsősorban az ókori történelem szeretete köti össze. Mindannyian magas színvonalon művelik szakmájukat, hobbijukat, így lehetnek lelkes tanítói - a szó tágabb értelmében - a velük kapcsolatba kerülő gyerekeknek, felnőtteknek. Krizbainé Szabó Éva a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságán dolgozik múzeumpedagógusként, immár közel három évtizede. Lantos Kecskés András lantművész, a Pro Musica Antiqua Hungarica D. Egyesület alatt működő Kecskés-együttes megalapítója és vezetője. Horváth ˝Indián˝ Pál atomfizikai vegyésztechnikus, civilben az Óbudai Sportegyesület elnöke és a rómaiparti ˝rabszolgálya˝ megépítője. Keczkó Szabolcs pedig az 1994-ben alakult Collegium Gladiatorium Kulturális Hagyományőrző Egyesület vezetője.
- Honnan az indíttatás az ókor iránti rajongásra?
LANTOS KECSKÉS ANDRÁS: A mátraaljai Pásztóról származom, ahol Rajeczky Benjámin volt a gyóntatóatyám. A gregorián zene nagy kutatójaként fedezte fel többedmagával az egyik 1420 táján leírt többszólamú kódexet. Fantasztikusan sokrétű egyéniség volt, és nagyszerű prédikációira öröm viszszaemlékezni. Tulajdonképpen ő oltotta belém a régi zene iránti rajongást is. így lettem 1970-től 1975-ig a bécsi Zeneakadémia hallgatója, ahol 1975-ben diplomáztam mint gitár- és lantművész.
KECZKÓ SZABOLCS: Én is olyan emberek hatására lettem ˝gladiátor˝, akik magukkal ragadóan tudták átadni az ókor szeretetét. Bár azt hiszem, mindenki, aki ilyesmire adja a fejét, valamiféle harcművészeti hajlammal születik, azután sokáig keresgél: én is először karatéztam, majd csatlakoztam egy másik hagyományőrző csoporthoz. Ezután a társaimmal megalapítottuk a saját egyesületünket. Mindenkinek megvan a saját szakmája (én például biztonsági őrként dolgozom egy egyetemen, de edz velünk állatorvos, szemorvos, műszaki fejlesztő, postáskisasszony, illetve több egyetemista is), és mindenkinek megvolt az ókoron belüli saját érdeklődési területe. Rekonstruáltuk egy ókori gladiátoriskola (ludus) szerkezetét, az ott zajló munkát, az erőnléti és harci edzéseket, és a küzdelmekre való felkészítést. A fegyverek és páncélok korhű elkészítése is komoly kutatómunkát igényelt, jóval nehezebb és izgalmasabb feladat volt azonban a kiképzés menetét és az egyes fegyvernemek harci technikáit újrateremteni, hiszen ezekről alig maradt fenn adat. A jellegzetes mozdulatokat a domborművekről és mozaikokról lestük el, de a rekonstrukcióhoz felhasználtuk a keleti küzdősportok, a középkori kardforgatás, sőt a sportvívás egyes elemeit is.
Jelenleg heti két alkalommal tartunk edzést. Az iskolában a képzést a legtapasztaltabb gladiátorok, a magisterek, azaz oktatók irányítják. Az amfiteátrumok hat legnépszerűbb fegyvernemét (lándzsás, hálós-szigonyos, kizárólag hálós ellen küzdő nagypajzsos, nagypajzsos, kispajzsos, kétkardos) képezzük, ezek közül minden újonc érdeklődésének és testalkatának megfelelően választhat.
Edzőtáborunkat 1995 óta minden nyáron megrendezzük. Itt kilenc nap intenzív edzés vár a harcosokra, köztük olyan gyakorlatokkal, amelyekre tornateremben nincs lehetőség (íjászat, lándzsahajítás, nagy szabadtéri csaták, éjszakai edzés). Az erőpróbákon túl mindennap előadásokat is hallgatunk, többnyire az ókor történelmének, kultúrájának, hadművészetének valamely területéről.
KRIZBAINÉ SZABÓ ÉVA: AZ én indulásom is a nagyszerű gimnáziumi történelemtanáromnak köszönhető, aki sok humorral adott át jól megválasztott, érdekes információkat, ami után már a száraz tényeket is szívesen tanultuk. Összefüggéseket fedeztetett fel velünk, és gondolkodásra késztetett.
Én is azt tapasztaltam múzeumpedagógusi munkám során, hogy a gyerekeket egyre kevésbé lehet lekötni száraz tényekkel. Ezért mindig is törekedtem a komplexitásra, a helytörténet régészettel való ötvözésére, a különböző művészeti ágak, zene, irodalom, képzőművészetek bevonására, hogy ezáltal a gyerekek megláthassák milyen élet is zajlott egy adott korban azon a területen, ahol ők laknak. Nyári táborainkban már igyekeztünk ezt megvalósítani, zene szól a kézműves foglalkozások vagy a szerepjátékok részeként. Persze, egészen más az, ha élő ember zenél antik hangszerekkel, eredeti római szabásminta alapján varrt tógás lányok kínálják a mézes bort vagy az Apicius receptjei alapján elkészített falatokat, esetleg megelevenedik a gladiátorok küzdelme vagy akár egy ˝rabszolgályán˝ hajózunk a Dunán.
HORVÁTH ˝INDIÁN˝ PÁL: AZ én munkámat is nagyon meghatározzák azok az élmények, az a szeretet, amelyet félig idegen emberektől kaptam. Az indián név is úgy ragadt rajtam, hogy egy ifjúkori táborban a Winnetou és más regények nyomán indián módra táboroztunk és ismerkedtünk a természethez közelebb élő népek erényeivel: a szótlansággal, kitartással, tűrőképességgel. Ebből a táborból megváltozva jöttem haza. Kenus táborainkban megfigyeltem, hogy a gyerekek elsősorban ezekben a természetközeli pillanatokban a legfogékonyabbak az élet nagy kérdéseire. Például a lakatlan szigeten való csillagok alatti éjszakázás közben születnek a legjobb beszélgetések. A gyerekek ilyenkor megérzik, hogy ők fontosak valakinek, figyelnek rájuk, helyük van valahol.
LANTOS KECSKÉS ANDRÁS: Immár huszadik éve tartjuk a Közép-Európai Régizene Nyári Akadémiát, ahol a fiatalokkal közösen fedezzük fel a környező országok zenekincsét, a lengyel, a horvát, a szlovák zenekapcsolatokat. Az eddigi felfedezéseink már hanghordozón is hallhatók. A júliusban Siófokon megtartott nyári akadémia után augusztusban háromezer ifjúval együtt Verőcemaroson ismerkedtünk a régi zenével. De nemcsak a nyári táborokban igyekszem a régi zene és régi hangszerek iránti rajongásomat átadni, hanem év közben a dunaharaszti és a visegrádi iskolában tanítok klasszikus gitárt. Néha beviszem ezeket a régi hangszereket felüdülésképpen. A régi hangszereket más technikával kell megszólaltatni, a klasszikus gitáron, ugye, hat húr van, de vannak lantok 25 húrral is, az már egészen bonyolult. Persze még ugyanazt a hangszert is máshogy szólaltatják meg Kínában, Burmában vagy Perzsiában.
- Már sok szó esett arról, hogy a képek, ábrázolások milyen nagy segítséget jelentenek a régi tárgyak rekonstruálásában. A gálya hogyan készült, segített-e valaki az építésben?
HORVÁTH ˝INDIÁN˝ PÁL: Amikor a III. kerületben a Római-partot képviselő tanácsnok lettem, valami maradandót akartam alkotni. Egy olyan hajót, amely nem borul fel, hogy így a kenuzni nem tudókkal is megismertethessem a vízi élet szépségeit. Ezért első utam az Aquincumi Múzeumba vezetett, ahol nagyon barátságosan fogadtak, és ahol a bemutatott kincsek között egy féldombor-művön ábrázolt hajó ragadta meg a képzeletemet, amelynek még neve is volt. így alkottam meg itt a telepen ezt a gályát. Időközben bekapcsolódott a múzeum egyik hajózást szerető munkatársa, akivel őrületes vitákat folytattunk, hogy a hajó szép is legyen, korhű is, de megfeleljen a legszigorúbb hajózási és biztonsági feltételeknek.
A pedagógus dolga, hogy egy vízitelepen olyan hangulatot tudjon teremteni a példájával, hogy az egymás segítése legyen a fontos. Nálunk a jóból először a kicsik és a lányok kapnak, aztán a fiúk, majd a kormányosok, legvégül pedig én. A hajók cipelésénél is az összefogásra buzdítom őket, így a régiek mára már megtanulták, hogyan tegyék a dolgukat. Mindig örömmel látom, hogy a tanítványaim mennyivel ügyesebbek, talpraesettebbek, azaz felnőttesebbek egy-egy túra végére. S ahogy figyelem az idejárok sorsát, akad köztük olyan, aki bár az általános iskolából kimaradt, mára már behozta a lemaradását, s most főiskolára készül.




vissza