PUBLIKÁCIÓK

AZ ALAPÍTVÁNYRÓL
PROJEKTEK
Szakembercserék
Konferenciák/Műhelyek
Uniós projektek
Publikációk
Online kérdőív
Módszertani könyvek
Könyvtár
Tanácsadás
HÍREK, AKTUALITÁSOK
INTERAKTÍV ÖTLETEK
HASZNOS LINKEK
ENGLISH

Partnereink:
IT partnerünk:
CENTER.HU Kft.


Az Alapítvány működését 2006 és 2010 között az NCA támogatta.
Studio1 Kft.

Köztes átmenetek
[ 2001-06-01 - Köznevelés - MISZNÉ KORENCHY ANIKÓ ]
 
A Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett, június 17-éig nyitva tartó kiállítás minden látogatócsoport számára mást és mást mutat. Ennek az egyik oka az, hogy a kiállítás csak vezetővel tekinthető meg, így mód nyílik arra, hogy a látogatók kérdéseket tegyenek fel, saját érdeklődésük szerint irányítva a drogok és a szenvedélybetegség megismerését. A vezető a diákokkal megosztja személyes élményeit. ˝Van egy kliensem, aki...˝ kezdi gyakran élménybeszámolóit vezetőnk, Hay Éva addiktológiai konzultáns, aki egyben a kiállítás szellemi ˝szülőanyja˝ és rendezője is.
A vezető és látogató közötti párbeszéd miatt is méltán nevezhetjük interaktívnak ezt a kiállítást, de ehhez járulnak még a fejlett technikai eszközök és a nagyszerű ötletek, amelyekkel igyekeznek a látogatót is aktívvá tenni, illetve minél több érzékszervre hatva elgondolkodtatni, érzelmileg megmozgatni. Ilyen például a család termében a két album, amelyekben lapozgatva összehasonlíthatjuk egy élsportoló (Kokó) és egy volt szenvedélybeteg (Olasz) eddigi életútját. Kiderülnek a szenvedélybetegség jellegzetes stációi: befejezetlen iskola, problémák a munkahelyen és az egészséggel, majd jó esetben rehabilitációs intézet és egy segítő szervezet. Minden tisztelet megilleti azokat a volt szenvedélybetegeket, akik nevük megadásával vállalták, hogy bemutatják az életüket, megosztják tévedéseiket, küzdelmeiket, valamint gyógyulásuk (kívánjuk, legyen végleges) és új életük feletti örömüket.
Sajnos, nem minden történet ilyen napfényes: a pusztulás termében a nagyszerű fotósorozatok mellett találkozunk olyan albumokkal és tablókkal is, amelyek három herointúladagolásban elhunyt fiatalembernek állítanak emléket. Az édesanyák készítették ezeket a tablókat, melyeken fotókat és személyes leveleket láthatunk-olvashatunk, s így kicsit mi is részesei lehetünk azoknak a családi drámáknak, amelyek egy-egy szenvedélybeteg családjában lejátszódtak.
Az első terem lakásnak van berendezve, központi helyén tévén megnézhetünk egy arctalan (csak a
kezeket látjuk) családi vacsorát, amelynek során hallhatjuk sok-sok volt drogosnak a visszaemlékezését arról, hogy milyen családból jöttek, illetve miért kezdtek el anyagozni. Megdöbbentő szembesülni azzal, hogy mindenféle (szegény, gazdag, művelt, műveletlen) családból kerülhet ki szenvedélybeteg, ha hiányzik a szeretet, illetve a növekedést, kiteljesedést segítő odafigyelés és bizalom: ˝Úgy szedtem a cuccot, mint amikor az ember megiszik egy fél deci bátorságot...˝ ˝Kollégiumba kerültem... így legalább tartoztam valahová...˝ ˝Nem volt az életemnek olyan tere, ahol kiélhettem volna (ezeket a vágyakat), megtudhattam volna, ki vagyok én.˝
A személyes beszámolók után rendszerezett csoportosításban ismerkedhetünk meg a különböző drogokkal, s megtudhatjuk, milyen ingoványos, bizonytalan talajra téved az, aki egyszer is kipróbálja őket. Nem csak azért, mert a drog keltette bátorság hamar elmúlik, és helyette marad a csalódottság, depresszió s a félelmek fokozódása, amitől pedig természetesen egyre több és több drogra lesz szükség. Hanem azért is veszélyes a drogok kipróbálása, mert bizonyos fajtáknál viszonylag kevés fogyasztástól is utólagos rémképek, szörnyűséges villanások, ˝flashback˝-ek jöhetnek elő.
Négy különböző drog - köztük a fű, az LSD - fogyasztásának hatásairól kapunk érzékletes filmbeli beszámolót a saját élmények termében.
A pusztulás termében pedig a hosszabb távú ˝eredményekkel˝ szembesülhetünk. Az itt elhelyezett művészi fotók az élet három fontos területével: a családdal, a barátokkal és a szerelemmel foglalkoznak. Mire ebbe a terembe jutunk, sok fontos kérdésen túl vagyunk: mikor válik a drogfogyasztás szenvedélybetegséggé; a családi örökség predesztinál-e a függővé válásra; tudja-e a családja, a környezete, hogy egy gyerek drogozik; tényleg bármikor abbahagyom-e a cigarettázást vagy esetleg már stresszoldásként van rá szükségem, s ezért függővé váltam?
A pusztulás terméből lepusztult utcákon át - ahol talányos, letéphető telefonszámokat és idézeteket látunk a falakon - jutunk a fogyasztás termébe, ahol a drogtörvény mellett statisztikákat, illetve egy volt szenvedélybeteg üzenetét olvashatjuk.
A statisztikák tájékoztatnak minket a drogfogyasztók nem és kor szerinti megoszlásáról, a drogfogyasztás és a családokban előforduló devianciák vagy a szabadidős tevékenységek összefüggéseiről és sok egyéb érdekességről. A kivetített táblázatokból magunkról is képet kapunk, elgondolkozhatunk saját családunkról is. Ilyen értékelő gondolatokkal sétálhatunk át az összegzés helyére, ahol a csoportvezető segít rendszerezni a látottakat, illetve bemutatja a felkereshető segítő szervezeteket: a Kék Pont Drogkonzultációs Központot és Ambulanciát, a Megálló Csoportot, amely volt szenvedélybetegekből alakult, s amelynek installációja - az ember icike-picike marionettbáb a hatalmas alak, a drog kezében - jól megragadja sok drogfüggő életérzését. Bemutatkozik itt még az Önkontroll Egyesület, amely néhány érintett
szülőből alakult; a Magadért Alapítvány Helye, ahová szigorú feltételekkel absztinenseket fogadnak be; a Sziget Droginformációs Alapítvány, a Kallódó Ifjúságért Mentő (Református) Misszió, ahol egy-két évre fogadnak be leszokni vágyó fiatalokat, hogy segítsenek nekik nemcsak a leszokásban, de az életre való visszaszokásban is. A fenti csoportoknak egy része aktívan közreműködött a kiállítás létrehozásában, amelynek további sorsa még meglehetősen bizonytalan. Hay Éva, a rendező szeretné másokkal is megosztani az itt összeállított anyagot, ezért örömmel indítaná országjárásra a kiállítást. Olyan vidéki nagyvárosok kultúrközpontjainak, önkormányzatainak jelentkezését várja a 06-20-352-9745-ös telefonszámon, ahol lenne érdeklődés, legalább 100-120 négyzetméternyi kiállítótér és a fenntartáshoz szükséges anyagi támogatás.
Mikor Évát arról faggatom, hogy kiknek és pontosan milyen céllal hozták létre ezt a kiállítást, elmondja, hogy azt elsősorban szülőknek, de minden 14 éven felülinek szánták. Keresztmetszetet kíván adni a drogfogyasztás okairól, hatásairól, a fogyasztási szokásokról, hogy ezzel segítsen a kényes témával való szembenézésben, a drogfogyasztókkal szembeni érzékenység kialakításában. A visszajelzések azt igazolják, hogy a kiállításnak sikerült a látogatókat megfogni, sokan megváltoztatták a szenvedélybetegekről való véleményüket, mert belátták, hogy ők is hozzájuk hasonló emberek, akiknek inkább segítségre, mint elítélésre és büntetésre van szükségük.
Szeretné, ha a látogatók azt is felismernék, hogy ebben az ördögi körbe egy pillanat alatt bele lehet csúszni. ˝Sajnos, az ide látogatókon is lehet látni, hogy a legtöbb, amit tehetünk értük, az az ártalomcsökkentés˝ - utal a csoportok sokszínűségére és a kiállításon lezajló emberi drámákra Éva, majd hozzáteszi, hogy kicsit hiányolja a felnőtt korosztályt: a szülők, pedagógusok megjelenését. Talán mindkét csoport a másikra szeretné hárítani a megoldás felelősségét: a szülők az iskolára, az iskola a szülőkre. De sajnos, ez nem járható út. Mindenkinek szembe kell néznie a saját felelősségével azon a helyen, ahová állította őt az élet.




vissza